Köszönet a szavazás eredményéért!

|

jobbik berhidaLegelőször, gratulálok a FIDESZ-KDNP valamint Talabér Márta eredményéhez. A felhatalmazást megkapták, hogy Magyarország helyzetét jobb irányba tereljék. Remélem élnek és nem visszaélnek a lehetőséggel.

A győzelem vitathatatlanul az övék.Továbbá szeretnék köszönetet mondani annak az 597 Berhidai állampolgárnak, akik megtisztelték bizalmukkal a Jobbik Magyarországért Mozgalom pártot a 2010-es országgyűlési választásokon.

Szavazatukkal megerősítették bennünk a hitet, miszerint Magyarországnak radikális változásra van szüksége. Igent mondtak a Jobbik 86 oldalas programjára, mely nem profitorientált, tőkeközpontú program, hanem a Magyar emberek programja, egy radikális nemzeti program. Legnagyobb örömömre szolgál, hogy Berhidán a hat szavazókörből négyben, kétszer annyi szavazatot kapott pártunk, mint a nyolc évig tévúton járó, Magyarország értékeit elherdáló hazug párt; az MSZP.

Köszönettel tartozom továbbá tagtársaimnak, akik ebben a hihetetlen politikai ellenszélben is erőt, energiát nem kímélve vettek részt a helyi valamint a választókerületi kampánysorozatunkban. Szervezetünk mára egy összetartó ütőképes csapat lett. Tagjaink elhivatottsága a Szebb Jövő iránt töretlen és tudjuk, hogy az áldozatos munka meghozza a gyümölcsét.

Kampányidőszakunk alatt három fórumot tartottunk Berhidán egyet Bakonynánán és egyet Bakonyszentkirályon. Részt vettünk továbbá Ajkán az 1956-os megemlékezésen, Budapesten a Március 15-ei megemlékezésen, valamint Sümegen, Balatonfüreden, Veszprémben, Várpalotán, Pétfürdőn megrendezett lakossági fórumokon. Ezen fórumok alkalmával találkozhattunk Vona Gáborral, Szegedi Csanáddal, Morvai Krisztinával, Murányi Leventével, Kőházy ”Fankadeli” Ferenccel, idősebb Hegedüs Lóránttal, Pörzse Sándorral, ifjabb Hegedűs Lóránttal. Tagtársaim segítségével Berhidán közel 5000, választókerületünkben összesen 10.000 szórólapot hordtunk ki házról házra járva. Hidvégi Mátyás berhidai alelnök segítségéve, útjára indítottuk, helyi újságunkat, Berhidai Hírpótló címmel.

Úgy értékelem tehát, hogy kampányunk sikeres volt. Erre a legnagyobb tanúbizonyságot az adja, hogy a 2009-es EP választások óta eltelt egy év alatt megháromszoroztuk a Jobbik szavazatait Berhidán. Ebből nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy szükség van ránk, ezért munkánkat tovább folytatjuk. Ez a három hónap, amit pártunk népszerűsítésével töltöttünk, számomra egyértelműen jelezte, hogy vannak még Berhidán is olyan emberek, akiknek fontos a saját valamint a gyermekeik sorsa és nem nyugszanak bele, hogy Magyarországot eladják a lábuk alól.

Következő nagy feladatunk az önkormányzati választásokon elérhető legjobb eredmény. Ehhez továbbra is szükségünk lesz az Önök támogatására, valamint tagtársaim további áldozatos munkájára. Kívánok ehhez erőt, egészséget, kitartást.

Hidvégi FerencAdjon Az Isten Szebb Jövőt!

 

 

 

 

 

Hidvégi Ferenc
Jobbik Magyarországért Mozgalom
Berhida Alapszervezet Elnök

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...